A Maros megyei rendőrség vizsgálatot indított a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékműve  megrongálásának ügyében.

A román rendőrség közleménye szerint 2021. február 5-én, este 20 óra körül értesültek arról, hogy ismeretlen tettesek a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszk egyik oldalára a román nemzeti színeket festették fel. A rongálássál gyanúsított személyek azonosítása folyamatban van.

A tavaly szeptemberi helyhatósági választásokon függetlent jelöltként indult, de a magyar politikai szervezetek együttes támogatását élvező Soós Zoltán, aki húsz év után az első magyar polgármestere a városnak, bejegyzésében kifejezte reményét, hogy etnikai provokációval nem osztható meg a vásárhelyi közösség. „Etnikai konfliktus gerjesztésének szándékával már nem lehet megosztani a vásárhelyieket, ennek ellenére egyesek nem adják ezt fel. Ne dőljünk be az iskolázatlan rosszakaróinknak. Városunk csak akkor fejlődhet, ha nem hagyunk helyet az etnikai alapú provokációknak” – írta Soós Zoltán.

Az RMDSZ késő este közleményben ítélt el „minden szélsőséges megnyilvánulást”. A magyar érdekvédelmi szövetség vezetői azt írták, hogy „bármennyire felháborító, ami történt, most mégis arra kérjük a város lakóit, hogy ne dőljenek be az olcsó provokációnak, maradjanak higgadtak. Ne engedjük, hogy az ellenségeskedés és az uszítás vezérelje az embereket!” Közölték: az RMDSZ ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést, a városrendészet pedig már dolgozik a rongálás kijavításán.  „Sajnálatos, hogy ilyen gyalázatos módon próbálnak a román és a magyar közösség között konfliktust szítani egy fél évvel azután, hogy összefogtunk Marosvásárhely jövőjéért. Ez nyilvánvalóan nem mindenkinek tetszett” – olvasható az állásfoglalásban.

Aggasztó fejlemény, hogy a román ügyészség és bíróságok nem tekintik uszításnak a nyilvánvalóan magyarellenes üzenetet hordozó mázolásokat. 2020 januárjában egyetlen éjszakán Csíkszereda, Székelyudvarhely, Máréfalva, Székelyszentlélek és Hármasfalu bejáratánál fújták le fekete festékszóróval a magyar nyelvű helységnév-feliratokat. A székelyudvarhelyi rendőrség a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosított egy autót, majd annak rendszáma alapján azonosította az elkövetőt, egy 30 éves bákói férfit, aki beismerő vallomást is tett. A férfira csak rongálás miatt szabtak ki csekély bírságot, és az ügyészség nem indított eljárást ellene etnikai uszítás miatt. Ezt az ügyészségi határozatot támadta meg a bíróságon a Székely Figyelő Alapítvány. A Székelyudvarhelyi Bíróság azonban jogosnak találta az ügy ejtését. A bíróság elismerte a gyűlöletkeltés tényét, de mégsem tartotta indokoltnak a vádemelést az elkövető ellen, mert szerinte hiányzott a tömeg, amely ellen az uszítást elkövették.

Forrás: maszol.ro

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük