A román alkotmánybíróság 2020. július 15-én kihirdetett döntésében nem találta alaptörvénybe ütközőnek a június 4-ét, a trianoni békeszerződés évfordulóját ünnepnappá nyilvánító törvényt.
A jogszabályt a Szociáldemokrata Párt (PSD) kezdeményezésére május 13-án fogadta el a bukaresti parlament, és Klaus Iohannis államfő alkotmányossági óvást emelt ellene.
A taláros testület tagjai 5:4-es szavazataránnyal utasították el a megkeresést. Hivatalos közleményében az alkotmánybíróság alaptalannak nevezte a kifogásokat, és „a megfogalmazott kritikákkal szemben alkotmányosnak” nyilvánította a törvényt.
A parlament május 19-én küldte el a törvény Klaus Iohannisnak kihirdetésre, és a román parlamenti pártok többsége el is várta, hogy az elnök a békediktátum centenáriumára, idén június 4. előtt kihirdesse. Az államfő azonban ehelyett az alkotmánybíróságra küldte a jogszabályt.
Iohannis szerint a Trianon-törvény sérti az államhatalmi ágak szétválasztásának alkotmányos elvét, valamint a polgárok jogegyenlőségét és a diszkrimináció tilalmát garantáló előírást, és inkább egy politikai nyilatkozat, mintsem egy jogokat és kötelezettségeket meghatározó jogszabály. Indoklásában az elnök rámutatott: a parlamentnek általános érvényű előírásokkal kell szabályoznia a társadalmi viszonyokat, a polgárok jogait és kötelezettségeit, az általa elfogadott törvényeknek pedig az előírások megsértésének szankcióiról is rendelkezniük kell. Iohannis szerint a nem eléggé világos, jogi következmények nélküli Trianon-törvény ezeknek a követelményeknek nem tesz eleget.
A Trianon-törvényt a magyarellenességéről hírhedt Titus Corlățen és Şerban Nicolae szociáldemokrata párti szenátorok kezdeményezték tavaly, válaszul arra, hogy a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at, az első világháborút lezáró, Magyarországot a területe kétharmadától megfosztó, Erdélyt, a Partiumot és a Bánság egy részét Romániához csatoló trianoni békeparancs 100. évfordulóját.
A jogszabály szerint ezen a napon fellobogózzák a köztereket, „a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő, kulturális és tudományos rendezvényeket tartanak” országos és helyi szinten, amelyekhez állami és helyi költségvetési forrásokat rendelhetnek.
Márton Árpád parlamenti képviselő, az alsóház jogi bizottságának volt tagja a Maszol érdeklődésére elmondta, hogy Klaus Iohannisnak lehetősége nyílik ezek után a parlamentnek újratárgyalásra visszaküldenie a jogszabályt, de a törvényhozókat nem köti már határidő, miként napirendre tűzhetik rendes vagy rendkívüli ülésszakban, és csak az alkotmánybíróság által is tárgyalt cikkelyeket kell újból megvitatni. Pontosabban nem is kell, mert akár a jelenlegi változatban is elfogadhatják még egyszer. Azt követően pedig az elnöknek 10 napon belül ki kell hirdetnie a törvényt.
Forrás: maszol.ro